7. nap
Ma egy hete érkeztem meg. Mintha egy éve lett volna.
Elég itthon-maradós napom volt ma. Délelőtt játszottam a gyerekekkel, majd a konyhában segítettem. Volt ott egy nő akivel eddig nem találkoztam, vele beszélgettem közben. A tanárképző főiskolán dolgozik a konyhán, és szombaton illetve vasárnap mindig van egy kis szabad ideje, és át szokott jönni segíteni az árvaház konyhájára. Kíváncsi vagyok otthon hányan használják ilyesmire a szabad idejüket. Miután végeztem már csak fél óra volt ebédig, úgyhogy bejöttem a szobába és addig olvastam. Megkaptam a könyvet amiből tanítani fogok majd, azt is nézegettem. Hillaryvel ebédeltem, majd visszajöttem olvasni.
Délután végig a gyerekekkel voltam és játszottunk sok mindent. Közben ruhákat is hajtogattunk és segítettünk kint a kertben. A legjobb játék a következő volt: Margaret, Moses és én játszottunk hárman egy labdával. A felállás az mint a macskás játéknál. Ketten dobálják a labdát, és egyvalaki van kettejük között. A lényeg itt azonban az, hogy kidobják a középen lévőt, ezért a középen álló mindig elszalad onnan, ahol a labda van. Ha nem sikerül eltalálni, akkor 1 pontot kap a középen álló. Ha sikerül elkapnia a labdát, amivel ki akarják dobni, akkor az 10 pont. Miután elkapta visszaadja valamelyik kidobónak, és folytatódik addig, míg ki nem dobják. Ha kidobtak valakit, akkor az egyik kidobó következik, és így tovább. Szerintem legalább 1.5-2 óráig játszottuk ezt az udvaron. Egy ideig csatlakozott Michael is hozzánk. Ekkor Michael és Moses voltak egy csapat, Margaret és én pedig a másik. Azaz: Michael és Moses dobáltak, Margaret beállt középre. Amikor kidobták beálltam én, és a számolást folytatták ott, ahol Margaretet kidobták. Mikor engem is kidobtak, cseréltünk.
Hillaryvel vacsoráztam, és megkértem, hogy magyarázza már el nekem, hogy ők milyen úton-módon osztanak itt. A könyvben máshogy van, mint ahogy mi tanultuk odahaza, úgyhogy nem teljesen tudtam kiigazodni rajta. Az ebéd és a vacsora is finom lencsefőzelék-szerű valami volt palacsintával. Miután befejeztük a vacsit, elkezdtünk beszélgetni mindenféle dolgokról. Gondoltam értelmes vallási eszmecserét tudnék lefuttatni vele, ha már egyszer papnak készül. Nos, így is lett. 7-kor kezdtünk el vacsorázni, és még fél 10-kor is ott ültünk és beszélgettünk. Meséltem neki a buddhizmusról (amiről teszem hozzá ezelőtt még nem hallott), felvetettem a Bibliával kapcsolatos kételyeimet. Sokra egész jó választ tudott adni, de volt 1-2 amiben nem győzött meg. Megmutattam neki hogy kell borulni, és elmondtam, hogy amikor gyakorlok napi több mint 250-300-at csinálok belőle. Picit leesett az álla, nagyon aranyos volt. Olyan őszinte ledöbbenés, amit otthon ritkán látni. Megmutattam neki a malámat, és elmagyaráztam neki mi is az a mantra. Egyvalami volt amiben szinte teljesen egyezett a véleményünk: Fontosabb, hogy jó ember vagy-e, mint hogy vallásos. Ő azért hozzátette, hogy azért jobb ha hisz is az illető.
A beszélgetés végén elmesélt egy egészen hosszú (én a lényeget fogom visszaadni), szerinte igaz kenyai történetet. Nem biztos, hogy minden részlete teljesen pontos; elég fáradt voltam már akkor. De a lényegre emlékszem, úgyhogy arra gondoltam megosztom veletek.
A történet egy kenyai férfiról szól, aki tudni akarta hol lakik a Sátán. Nem igazán hitt a létezésében, épp ezért akart bizonyságot szerezni. Nem emlékszem pontosan hogyan is jutott el oda. Vagy kérdezősködött, vagy egy sast használt. Végül aztán sok keresés után odaért. Valamiféle barlang volt a bejárat, de odabent sok-sok szoba volt egymás után. Amikor elindult befelé, egy félelmetes hangot hallott, ami arra utasította: forduljon meg. Megfordult. A hang ezután azt parancsolta, hogy vesse le ruháit. Levetette. A hang eztán megengedte neki, hogy hátrálva belépjen. Ahelyett, hogy elfutott volna, ez az ember elindult hátrafelé. Sok-sok szobán keresztül haladt keresztül. Mindegyikben különböző, és válogatott szenvedéseket látott, de ő csak ment tovább. Az utolsó szobába érve aztán víziója támadt. Látott egy buszt, ahogy az úton halad valahol a világban. Látta a sátánt a sofőr mellett. Majd egyszer csak a sofőr megvakult, és a busz pillanatokon belül leszaladt az útról. Mindenki meghalt. Mikor meghaltak, érezte, hogy a holtak vére hirtelen ott termett ahol ő volt. Meg kellett innia mindet, mindenféle főzés, vagy egyéb nélkül. Különböző ehhez hasonló víziókat látott még, ugyan ezzel az eredménnyel. Egy idő után valami okból kifolyólag elkezdte szolgálni a Sátánt. Szert tett egy képességre, mellyel bárhol ott tudott teremni egy szempillantás alatt, ahova csak gondolta magát. Az volt a feladata, hogy megkeresse a hitükben gyengéket, és a víziókban látott módokon megölje őket. A hitükben erősekkel nem tudott mit kezdeni, de ha jól értettem a Sátán dolga az, hogy elvigye azokat, akik hite nem elég erős. Tehát a hitükben erősekkel nem is volt dolga. Éveknek tűnő ideig csinálta ezt.
A történet egy közlekedési rendőrrel folytatódik, akinek nagyon erős hite volt. Egyik nap mikor ott állt az út mellett, meglátott egy autót. Hárman voltak ott rendőrök, mégis csak ő érezte, hogy valami nincs rendben azzal az autóval. A gyomra összeszorult, és tudta, hogy alaposan át kéne vizsgálniuk a kocsit. Meg is állította, és át is vizsgálták. A csomagtartóban aztán megtalálták a történet főszereplőjének a testét, embrió-pózba merevedve. Hogy hogyan került oda, arra nem tudtak magyarázatot adni az autóban utazók. Az illető nem volt eszméleténél. Elvitték egy paphoz, egy templomba. Miután több mint 4 órán keresztül imádkoztak érte és a lelkéért, magához tért. Nem értette mit keres ott. Kérdéseket tett fel: „Ki vagyok én?” „Jajj, mit tettem?” etc… Végül eszébe jutott minden ami vele történt, és elmesélte.
Nos, az első kérdésem az volt Hillaryhez, hogy akkor ő tudja hol van ez a hely, ahol a Sátán lakik? Azt válaszolt, hogy persze. Lent valahol az óceán fenekén, ahol senki nem jár. Picit összezavarodtam, hisz az elején azt mondta ez az ember elindult megkeresni, és meg is találta. Namármost az óceán fenekére csak nem tudott lemenni. Ekkor kiderült, hogy az ember teste nem volt jelen. Csak a lelke volt jelen mikor megtalálta a Sátán lakhelyét. Hillary ezt úgy magyarázta el, hogy mintha elvinnék az ember árnyékát, de a teste ott maradna. Azt már nem kérdeztem meg, a teste hogyan került az autóba, de biztos arra is lett volna magyarázat. Ezek után mindenki eldöntheti, hiszi-e ezt a történetet, vagy sem.
A mai nap volt az első amúgy, ami olyan meleg volt, hogy 10 percnél tovább nem tudtam megmaradni a napon. Valószínűleg ezért is nem mentem ma sehova. Érdekes, hogy mennyire máshogy működik itt ez, mint otthon. Itt az árnyékban még lehet fázik is kicsit a (fehér)ember, de ha kimegy a napra alig bír megmaradni. Igaz, az egyenlítő innen pár száz kilométerre északra szeli ketté Kenyát, úgyhogy nem tudom miért csodálkozom. Azt hiszem otthon ma sok szó eshetett rólam, ugyanis ma 4x kezdtem el csuklani, és egyszer sem hagytam abba 1 óránál hamarabb.
