6. nap
Felkeltem 4-kor, ahogy terveztem, aztán 7 körül kimentem a gyerekekhez. Játszottam velük egy keveset, majd lementem a konyhába segíteni. Ki sem találnátok mit csináltam, ugye? Kb. 2 órán keresztül válogattam babot. Babválogatás után megnéztem a kis nyuszikat, amik 1-2 hetesek lehetnek. Nagyon kis cukik (és egyben nyomik is). Azt hiszem tegnap megfáztam reggel mikor volt egy kis eső, és hűvös volt. Ezután segítettem egy kis tűzifát cipelni.
Ebéd előtt egy órával kb. lementem Michaellel, Mosessel, és egy harmadik fiúval (10-12 évesek) a patakhoz, mert meg akarták mosni a lábukat és a kezüket. (Az árvaházban ma sincs víz.) Mikor odaértünk, a harmadik fiú ledobta magáról az összes ruháját, és teljesen belefeküdt a (amúgy jó hideg) vízbe, majd úgy tett mintha úszna. Jókat nevettünk ezen. Azt mondták, hogy sok rák él a patakban, és ha van kedvem mutatnak néhányat, csak a patakban kell sétálni felfelé egy kicsit. Levettem a szandálom, és követtem a srácokat a vízben. Nem volt olyan egyszerű mint gondoltam, mert helyenként nagyon hirtelen változott a mélysége. Ilyenkor cirkuszba illő mutatványokkal próbáltam visszanyerni elvesztett egyensúlyom (na és méltóságom :D). Ahányszor csak fel akartam bukni, mind a három gyerek elkezdte mondogatni, hogy „Sorry! Sorry!”. Később rájöttem, hogy nem bocsánatot kérnek, hanem sajnálnak. J
Nos, rákot nemigen találtunk, ugyanis 10-15 méterre az átkelőtől (ahol át szoktam járni a patakon, azaz átlépni néhány kövön.) néhány fa bedőlt a patak fölé, így nem tudtunk tovább menni. Az átkelőhöz való visszaértünkkor javasolták, hogy haladjunk lefelé is kicsit, hátha ott találunk. Nos a mini-zúgók miatt erre még viccesebb mutatványokat sikerült produkálnom, a három srác egy idő után már teli szájjal nevetve mondogatta, hogy Sorry-Sorry. Természetesen egy rákot sem sikerült találnunk, pedig mentünk jó sokat… Még a lábam is elvágtam, mert az egyik kövön a vízben volt egy tüskés ág, amibe persze jól beleléptem. Még negyed óra múlva is vérzett a nagylábujjam (a gyerekek vették észre, hatalmas Sorry-Sorry tenger közepette).
Végül mikor már lemondtam róla, hogy látni fogok akár egy rákot is, Moses talált egyet. A sztori ezen része sem lehet normális, ennyi bénázás után hogy is lehetne? A ráknak szegénynek ugyanis csak az egyik oldalán voltak lábai, így elég érdekesen mászkált ide-oda. Befejező nevetésre a harmadik fiú adott okot nekünk, ugyanis találtam egy részt, ahol nekem combig ért a víz, és bíztattam, hogy itt bizony jól el tud merülni, ha szeretne. Nem kellett sok bíztatás, ismét ledobta a ruháit és bevetette magát a vízbe. A mély rész pont egy csobogó alatt volt, úgyhogy onnan is ugrált párat (fejest is akart ugrani, de mondtam, hogy azt inkább ne J ).
Az ebédet Hillaryvel költöttem el, vele is megkóstoltattam a narancs-dzsemes palacsintát. Neki is ízlett (meglepő módon…). Ebéd közben elkezdtünk beszélgetni, és ebéd után kb. még egy órát ott ültünk és beszélgettünk. Tanultam tőle pár dolgot, amiért hálás vagyok neki.
Ebéd után kicsit visszavonultam, a gyerekek úgyis mind aludtak. Olvastam egy otthonról hozott könyvet ( Dalai Láma – Ősi bölcsesség, Modern világ). Pár órával később Philip bekopogott, és szólt, hogy a Sister hív. Itt volt ugyanis a tanár, akit már jó ideje szeretnének ide az árvaházba, hogy együtt tanuljon délutánonként (illetve szünetben felzárkóztasson és segítsen) a gyerekekkel. Leültem vele a TV-szobában, és beszélgettünk egy negyed órát. 21 éves, most végez a vizsgáival itt a Bura Mission-ben levő tanár-képző főiskolán. Szimpatikus volt, meglátjuk be is válik-e majd.Ezután elmentem a Centerbe e-mailt írni az alapítványosoknak otthon, hogy végre történt valami e téren. Visszafelé beugrottam egy emberhez akinél a telefont kellett intézni. Beszélgettünk egy órát, vettem rágót a lányának, cserébe meghívott Viazi-ra (krumplikarikák valami fura, sárga, és eredeti állapotában folyékony panírban. édes íze van), amit örömmel elfogadtam, hisz még nem próbáltam. Egész jó volt, csak innivaló nélkül túl olajos volt egy idő után. A lánya és a fia a visszaúton elkísértek egy ideig.
Miután visszaértem segítettem az udvaron, mivel a kukoricát ami ott szárad át kellett pakolni kicsit arrébb. Közben tartottunk egy kis szünetet, megbeszéltük mit fogunk csinálni a jövő héten (a nagyobb gyerekek, Hillary, a Sister és én). Úgy néz ki hétfőtől egy hétig minden délelőtt tanítani fogom a 6. osztályosokat, és segítek megérteni nekik olyan anyagokat, amiket szókincsileg valószínűleg még én sem értek. J
A Viazi miatt nem voltam éhes, így nem kértem vacsorát, hanem hamar bejöttem a szobába. Olvasgattam, és végre volt egy kis időm agyalni a saját életemen is.
